~2. rész~

Mosolyogva nézett végig az osztályon, majd megállapodott tekintete rajtam. Jajj, ne! Ugye nem kell bemutatkoznom?

-Alice, ha jól tudom!- nézett rám kérdőn a tanár.

- Igen. – feleltem mosolyogva, remélve, hogy ezzel letudom a bemutatkozós részt is. Nem így lett.

- Mondanál magadról pár szót az osztálynak?- kért meg.

- Oké!- tápászkodtam fel. – Szóval Alice vagyok, 13 éves és anyukám munkája miatt jöttem át ebbe a suliba. Nem is tudom.. Mondjak még valamit?- néztem a tanára.

- Nem szerintem ennyi elég. – bólintott jelezve azt, hogy leülhetek. Hála’ Istenek.

- Szóval hiányzik valaki?- kérdezte a tanár most már az osztálytól.

- Nem! – hallatszott az egyhangú válasz az osztálytól.

- Rendben. Akkor most lesz egy gyors beszéd amihez, ki kell mennünk a folyosóra. Ott az igaztó és helyettese beszélni fog az elkövetkezendő évről, és a házirend esetleges módosításairól. Lehet indulni. – intett az osztályfőnök. Nagy zsinatolás járta át a termet. Mindenki siettet, hogy a legjobb helyett foglalhassa el. Miközben mentem volna ki, neki mentem valakinek, aminek következtében nagyot koppant a fejem.

-Aúúú!- simogattam a fejem.

- Jól vagy? – hallottam meg egy fiú hangot.

- Ja, azt hiszem. –bólintottam.

- Ok! Cső! – és kiviharzott a teremből. Mondjuk mire számítottam? Hogy majd letérdel elém és megkéri a kezem? Dehogy! Nem abban a világban élünk. Míg gondolkoztam megláttam, hogy már csak a tanár és én vagyok bent. Úgyhogy fogtam magam és kirohantam a teremből. Szerencsémre a két (remélem) barátnőm foglalt helyett így oda kúsztam be. Nem tudom mért olyan fontos, hogy legyen helyünk, hisz ha van, ha nincs sem látsz sokat. Konkrétan semmit. Na, mindegy. Nem sokkár tanárok csitítását hallottunk meg, és egy nagy sípolást melynek következtében, rengeteg felkiáltást is.

- Üdvözöllek titeket újra a Albert Einstein Általános iskolában. – kezdte az igazgatóhelyettes. - Remélem jól telt a nyaratok, de sajnos újra iskola. – E mondatára egy csomóhurrogást kapott. – Jó, csillapodjatok.  Tudom, senki se vágyott vissza az iskolába, de ez van. Kezdjetek el tanulni, mert nem lesz elég félév előtt. És akkor a házirend. Szerencsére már 1 éve nem kellett változatnunk, és erre nagyon büszke vagyok. Reméljük, hogy ez így is marad. Most átadnám a szót az igazgatónak. – fejezte be beszédét.

- Én is üdvözöllek titeket újra, és nem szeretnék órákig beszélni. Csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon sok sikert és jó eredményeket kívánok nektek. Mehetek!- küldött minket be a terembe. Kedves! Pff! 

~ És itt is volna a második rész! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! Nem sokkár hozok egy szereplő listát. Ja és hogy tetszik a design? :)~

Boldog Nyuszit!!

Mindenkinek boldog húsvétot kívánok! Fiúknak sok jutalmat, lányoknak pedig sok locsolkodót, vagy ha nem szeretne akkor ne! Ezenkívül majd lesz egy kis design átalakítás. A következő poszt egy rész vagy egy tájékoztatás lesz. Még egyszer Boldog Nyuszit!! 

1. rész

Alice felkelni!- ébredtem anya hangjára. - Első nap az új suliban. Siess!

Ránéztem az órára, fél hét. Óh, istenem. Hetediket új suliban kezdeni? Vakmerő vagyok az biztos. Körülbelül tíz perc múlva kimásztam az ágyból, és elkezdtem készülni. Legelső utam a gardróbhoz vezetett. Kiválasztottam egy nem túl feltűnő szettet, majd bementem a fürdőbe és felvettem. Ezután megmosakodtam, és megcsináltam a hajam, majd elhagytam a fürdőszobát. Lementem a konyhába, ahol palacsinta szaga csapott meg. Anyu mosolyogva méregetett.

- Mi az?- kérdeztem mosolyogva.

- Semmi, csak olyan nagyra nőttél. – mondta.

-  Nem is. Csak 160 vagyok. – mondtam nevetve.

- És? Az neked kicsi? – nevettet velem.

- Nem, csak az előző osztályomban, olyan sokan voltak nagyok. Én voltam a legkisebb. – szomorodtam el.

- Jaj, kicsim. – ölelt meg anyu. – Mit szoktam erre mondani?

- Soha ne légy szomorú, amiért kicsi vagy, a magasok nagyon nehezen találnak, olyan fiút, akihez vehetnének fel magas sarkút. – mondtam immáron mosolyogva.

- Ez a beszéd! – simogatta meg az arcom.

- Anyu mennyi az idő?

- Hét óra negyven!

- Basszus el fogok késni!- mondtam kétségbeesetten.

- Jó elviszlek kocsival. – mondta anya.

- Köszi! – mondtam kissé megkönnyebbülten.

Gyorsan felkaptam a cipőm, a dzsekim és elindultam a kocsihoz. Anya már bent ült. Behuppantam én is mellé az anyósülésre. Nem volt hosszú az út. Körülbelül 10 percre volt gyalog. Nem elsőnek voltam itt. Amikkor jöttünk a könyvekért, vagy amikkor alapból beiratkoztam. Hátamra vettem a táskámat, adtam egy puszit anyának, és már rohantam is befele. Megnéztem a karórám, negyvenhat. Egy perc késés nem vészes, remélem. Még nagyon sokan jöttek, szóval nem paráztam. Bementem az épületbe és megkerestem a 121-es termet. Állítólag ez lesz a miénk. Végig vonultam az aulán, majd felmentem a másodikra. ( Anyu említette, hogy itt lesz a terem.) Hamar meg is találtam. Nyitva volt, szóval bementem. Minden szempár rám ragadt. Körül néztem. Hátsó padsor tele volt fiúkkal. Gondolom ez a menő klikk. Előttük ültek a (szerintem) menő lányok. E mellett volt egy másik hármas pad ahol szerintem a két közönséges ember ült. Majd a legelső padban voltak az okosak. Sosem neveztem őket nyominak, mert nem azok. Gondoltam mivel csak egy szabad hely volt a teremben (a közönséges padsorban) így ott foglaltam helyett. Két normális lány (legalábbis számomra) ült mellettem.

- Szia! Stefanie vagyok!- köszönt az egyik.

- Szia! Alice- mondtam mosolyogva. Óh, lehet, hogy ilyen gyorsan lesznek barátaim?

- Én Lisa. – mondta a másik.

- Te vagy az új lány?- kérdezte Stefanie.

- Igen. De nem szeretném, ha emiatt elnéznének.- mondtam feszengve.

- Háát, nem tudom. Az a társaság- mutatott a menőkre- nem a legjobb fejek.

- Gondoltam – válaszoltam nevetve- higgyétek el az előző suliban is voltak ilyenek.

- Tényleg honnan is jöttél át?- kérdezte Lisa.

- Egy kis városkából, mondhatni majdnem falu.

- Értem. És hogy, hogy? Ne érts félre nem baj, vagy valami csak érdekel.

- Hát anyu talált itt egy munkát, és emiatt jöttünk Pestre.

- Értem. – mondta mosolyogva. Ekkor bejött a tanár, és mosolyogva nézett az osztályunkra.

~És itt is volna az első rész! ^-^ Nem vagyok nagyon büszke rá, de majd alakul még. 1 komolyabb írásom, és nagyon sok benne a szóismétlés, de megpróbálom ezt kijavítani.~