1. rész

Alice felkelni!- ébredtem anya hangjára. - Első nap az új suliban. Siess!

Ránéztem az órára, fél hét. Óh, istenem. Hetediket új suliban kezdeni? Vakmerő vagyok az biztos. Körülbelül tíz perc múlva kimásztam az ágyból, és elkezdtem készülni. Legelső utam a gardróbhoz vezetett. Kiválasztottam egy nem túl feltűnő szettet, majd bementem a fürdőbe és felvettem. Ezután megmosakodtam, és megcsináltam a hajam, majd elhagytam a fürdőszobát. Lementem a konyhába, ahol palacsinta szaga csapott meg. Anyu mosolyogva méregetett.

- Mi az?- kérdeztem mosolyogva.

- Semmi, csak olyan nagyra nőttél. – mondta.

-  Nem is. Csak 160 vagyok. – mondtam nevetve.

- És? Az neked kicsi? – nevettet velem.

- Nem, csak az előző osztályomban, olyan sokan voltak nagyok. Én voltam a legkisebb. – szomorodtam el.

- Jaj, kicsim. – ölelt meg anyu. – Mit szoktam erre mondani?

- Soha ne légy szomorú, amiért kicsi vagy, a magasok nagyon nehezen találnak, olyan fiút, akihez vehetnének fel magas sarkút. – mondtam immáron mosolyogva.

- Ez a beszéd! – simogatta meg az arcom.

- Anyu mennyi az idő?

- Hét óra negyven!

- Basszus el fogok késni!- mondtam kétségbeesetten.

- Jó elviszlek kocsival. – mondta anya.

- Köszi! – mondtam kissé megkönnyebbülten.

Gyorsan felkaptam a cipőm, a dzsekim és elindultam a kocsihoz. Anya már bent ült. Behuppantam én is mellé az anyósülésre. Nem volt hosszú az út. Körülbelül 10 percre volt gyalog. Nem elsőnek voltam itt. Amikkor jöttünk a könyvekért, vagy amikkor alapból beiratkoztam. Hátamra vettem a táskámat, adtam egy puszit anyának, és már rohantam is befele. Megnéztem a karórám, negyvenhat. Egy perc késés nem vészes, remélem. Még nagyon sokan jöttek, szóval nem paráztam. Bementem az épületbe és megkerestem a 121-es termet. Állítólag ez lesz a miénk. Végig vonultam az aulán, majd felmentem a másodikra. ( Anyu említette, hogy itt lesz a terem.) Hamar meg is találtam. Nyitva volt, szóval bementem. Minden szempár rám ragadt. Körül néztem. Hátsó padsor tele volt fiúkkal. Gondolom ez a menő klikk. Előttük ültek a (szerintem) menő lányok. E mellett volt egy másik hármas pad ahol szerintem a két közönséges ember ült. Majd a legelső padban voltak az okosak. Sosem neveztem őket nyominak, mert nem azok. Gondoltam mivel csak egy szabad hely volt a teremben (a közönséges padsorban) így ott foglaltam helyett. Két normális lány (legalábbis számomra) ült mellettem.

- Szia! Stefanie vagyok!- köszönt az egyik.

- Szia! Alice- mondtam mosolyogva. Óh, lehet, hogy ilyen gyorsan lesznek barátaim?

- Én Lisa. – mondta a másik.

- Te vagy az új lány?- kérdezte Stefanie.

- Igen. De nem szeretném, ha emiatt elnéznének.- mondtam feszengve.

- Háát, nem tudom. Az a társaság- mutatott a menőkre- nem a legjobb fejek.

- Gondoltam – válaszoltam nevetve- higgyétek el az előző suliban is voltak ilyenek.

- Tényleg honnan is jöttél át?- kérdezte Lisa.

- Egy kis városkából, mondhatni majdnem falu.

- Értem. És hogy, hogy? Ne érts félre nem baj, vagy valami csak érdekel.

- Hát anyu talált itt egy munkát, és emiatt jöttünk Pestre.

- Értem. – mondta mosolyogva. Ekkor bejött a tanár, és mosolyogva nézett az osztályunkra.

~És itt is volna az első rész! ^-^ Nem vagyok nagyon büszke rá, de majd alakul még. 1 komolyabb írásom, és nagyon sok benne a szóismétlés, de megpróbálom ezt kijavítani.~